Kaffka Margitot és az őt mindössze egy nappal túlélő fiát, Fröhlich Lászlót 102 évvel ezelőtt, 1918. december 4-én,* délután 4 órakor helyezték örök nyugalomra egy – Schöpflin Aladár visszaemlékezése szerint – ólmos-esős zord decemberi alkonyon. A farkasréti temető halottasházában – a Világ tudósítása szerint „szinte elborította a koszorúk nagy tömege” – állították fel a kettős ravatalt, s koporsóikban egymás mellett feküdt anya és gyermeke.

Mintegy 30-40 ember jelent meg, s a Nyugat folyóirat beszámolója szerint az „egész magyar értelmiség képviselete összegyűlt”. Fröhlich Brúnó volt felesége féltestvérének, Almássy Sárinak írt levelében arról számolt be, hogy a temetésen a Kaffka-rokonság részéről Kaffka Ede és Kaffka Lászlóné (Hegyesi Mari) vettek részt, azonban Kaffka özvegye, Bauer Ervin nem jelent meg, mert „az események úgy megviselték, hogy ágyba került.” A nagybeteg Ady Endre, aki Dénes Zsófia visszaemlékezése szerint az írónő halálának napján „szívének ártó fuldoklással szüntelenül sírt”, egészségi állapotából kifolyólag ugyancsak nem tudott részt venni a temetésen. Ráadásul ebben az időben tombolt a – Kaffka és kisfia halálát okozó – spanyolnátha járvány is, ami minden bizonnyal rengeteg embert távol tartott a temetéstől.

A ravatalra a családtagok és barátok mellett a Pesti Napló, a Budapesti Újságírók Egyesülete, a Vörösmarty Akadémia, a főváros, az Otthon Írók és Hírlapírók Köre képviselői is koszorúkat helyeztek el. A Pesti Napló beszámolója szerint a gyászolók között ott volt a Vörösmarty Akadémia küldöttségében Hatvany Lajos, Herczeg Ferenc, Móricz Zsigmond és Schöpflin Aladár, Neugebauer László a Petőfi Társaság képviseletében, de a megjelentek között volt még Balázs Béla (Kaffka megözvegyült férjének testvére), Fenyő Miksa, Jászi Oszkárné Lesznai Anna és az íróvilág más, a lapok cikkeiben nem nevesített tagjai is.

A temetést a Pesti Napló – melynek Kaffka rendszeres szerzője volt – szerkesztősége szervezte meg, s a temetést megelőzően egy hírben tudatták az olvasókkal, hogy Kaffka koporsóját Jókai-lepellel fedik majd be. Ez jelentőségteljes gesztus volt, mivel az eredetileg Jókai Mór temetésére (1904) készült, nemzeti színű selyemleplet tiszteletadásként borították (illetve borítják a mai napig) a nagy írók, újságírók koporsójára. (Ezzel ravatalozták fel később például Ady Endre, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső és Osvát Ernő koporsóját is.) Érdekes, hogy az írónő nevét nem szokták megemlíteni e gyászrelikviával kapcsolatban. Mi lehet ennek az oka? Erre több válasz is adható. Az egyik az, hogy sem Kaffka Margit temetéséről, sem a koporsójáról nem maradtak fenn fényképek (vagy lappanganak valahol), ráadásul az egyes tudósításokban sem esik szó a Jókai-lepelről, kizárólag a Pesti Napló már említett rövidke hírében bukkanhatunk rá erre az információra. A kérdéssel összefüggésben érdemes még megemlíteni, hogy a későbbi évek során aranyszállal hímezték a lepel anyagába az elhunyt személy nevét. Ez viszont csak 1927-től vált szokássá, így Kaffka neve nem is szerepelhetett rajta. Úgy gondolom, hogy ezek a tényezők együttesen játszhatnak közre abban, hogy az írónő nevét manapság nem említik ezzel a gyászrelikviával összefüggésben. (A leplet a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi, tulajdonosa pedig a Magyar Újságírók Szövetsége.)

A Jókai-lepel, mellyel Kaffka Margit koporsóját is beborították.
Forrás: Magyar Múzeumok Online

Az egyházi szertartást követően a Nyugat folyóirat képviseletében Babits Mihály méltatta Kaffka Margitot, a sírnál pedig a Vörösmarty Akadémia nevében Móricz Zsigmond búcsúztatta az írónőt. Móricz gyászbeszédéből érdekes módon kétféle változat maradt fenn: az egyik a Nyugat folyóirat karácsonyi számában jelent meg, s közvetlenül alatta a szerkesztőség arra kérte az olvasókat, hogy adományaikkal járuljanak hozzá egy tervezett Kaffka-síremlék költségeihez, ami azonban sajnálatos módon csak az írónő halála után 21 évvel készült el (erről a síremlék felavatásának évfordulóján lesz majd egy bővebb bejegyzés.) A másik egy ettől merőben különböző egyoldalas gépelt kézirat, melybe az író helyenként belejavított. Mivel a Nyugat nem ezt a szöveget közölte, valószínűsíthetően nem ez hangzott el a temetésen.

Végezetül álljon itt Babits Mihály és Móricz Zsigmond gyászbeszéde abban a változatban, ahogy a Nyugat folyóirat közölte:

Babits Mihály búcsúztató beszéde:

A Nyugat szerkesztőségének tagjai búcsúznak tőled, Kaffka Margit! Társaid búcsúznak. Közülünk indultál és mindig hű maradtál mihozzánk: — igaz ember és igaz író voltál miközöttünk: — kedves írónk, kedves társunk és leghivatottabb közönségünk egy személyben.

Az írótól nem bucsuzunk el, mert az író tovább él közöttünk és bennünk: az írónak, aki Te voltál, nem árthat a Halál. De jaj, búcsúznunk kell az embertől — Tőled, aki asszony létedre ember voltál, mint kevesen.

Mennyi jóság és megértés volt benned, mennyi meleg emberi érzés kincsei! Talán nem ragyogtak oly messze e kincsek mint szellemed kincse, amit művedben hagytál ránk: de annál drágábbak voltak mindenkinek, aki megismerte őket.

Hogy tudtad szeretni a jót, az igaz emberséget! hogy tudtad gyűlölni a gonoszt milyen mélyen átérezted fajtád nyomorúságát a háborúban!

Most lesújtott rád ennek a nyomorult fajnak közös átka! Nem fogunk látni többé soha és csak holt betűkből fog meleg hangod fantoma fülünkbe csengeni.

Te erről nem tudsz már semmit, nem bánod félbemaradt terveidet, nem szomorkodsz azon, hogy mennyi szomorúságot okozol azoknak, akik szerettek: csendesen és boldogan nyugszol gyermekeddel. A békére sóvárogtál és most már Tied a Béke örökre.

Isten veled, béke veled, igaz társunk, Kaffka Margit.

Móricz Zsigmond gyászbeszéde:

Gyászoló gyülekezet!

A Vörösmarty-Akadémia kötelességemmé tette, hogy még egy utolsó köszöntéssel illessem Kaffka Margit eltűnő emlékét.

Isten veled Kaffka Margit, Isten áldjon kedves társunk, ki a legnagyobb, legragyogóbb irótalentum voltál mindazok között, akiket erre a lelki kínokkal s gyönyörökkel teljes pályára termett a magyar faj.

Kaffka Margit elment. Mint jó anya elvitte magával, megmentette e kínnal teljes élettől egyetlen gyermekét; mint jó ember itt hagyta, mindannyiunk vigasztalására, lelkének drága szülötteit: könyveit. Kaffka Margit a bibliai hét szüzekből való volt, aki olajmécsessel, a lélek fényétől világítólámpával járta az élet utait, s amerre járt tiszta fényt hintett s e drága világosság mellett minden időkben újra indulhatunk vele lelkének finom utain.

Isten áldjon Kaffka Margit. Sorsod súlyosan rettentő, mert ime nem is az emberi elmúlás megszokott s könyörtelen végéhez értél, hanem idő előtt leszakítva, a megőrült s lelki nyomorúságba visszasülyedt emberiség bűneinek lettél áldozatává: a harcok után dúló pestis szegény martaléka.

Szálljon a földbe e két koporsó, szálljon a földbe e két drága mag s annyi millió testvéretekkel, kik e rémes korszakban áldott termés előtt porlottatok vissza: legyetek maggá s hozzátok meg az életnek az új termés életkoszorúját.

Kaffka Margit kedves társunk, nemes asszony, kemény ember, drága lélek. Isten veled!

­*

Jegyzetek

*: Rolla Margit könyvében Kaffka temetését december 3-ra teszi, azonban a források ennek ellentmondanak: valamennyi sajtóorgánumban december 4-e, szerda szerepel időpontként.

Források

Fröhlich Brúnó levele Almásy Sárinak [1918. december 14.] = Rolla Margit, Kaffka Margit 2. Út a révig, Budapest, MTA Közleményei, 1983.
Dénes Zsófia: Emlékezés Kaffka Margitra, Népszabadság, 1972. július 16.
N.n., A Nyugat hírei [Babits Mihály és Móricz Zsigmond beszéde], Nyugat, 1918/24.
N.n.: [Hírek], Pesti Napló, 1918. december 4.
N.n.: [Hírek], Pesti Napló, 1918. december 5.
N. n.: [Hírek], Világ, [Hírek], 1918. december 5.

Kaffka-fotó: Máté Olga/PIM/europeana.edu
Jókai-lepel fotó: Magyar Múzeumok Online