1930. februárjában Miskolc városa a Nyugat folyóirat szerzőinek látogatására készült. A nagyszabású felolvasóestre az 1924-ben megújuló, a Lévay-hagyaték gondozása mellett irodalmi felolvasások, matinék, hangversenyek és kiállítások szervezését lebonyolító Lévay József Közművelődési Egyesület szervezésében került sor, mely kettős célt szolgált. Egyrészt, hogy lehetőséget adjon az akkor Móricz Zsigmond és Babits Mihály szerkesztésében megjelenő Nyugat folyóirat célkitűzéseinek ismertetésére, másrészt azért, hogy – az egyesület főtitkárának, Sassy Csabának a javaslatára – "meggyújtsák az emlékezés fáklyáját Kaffka Margit halhatatlan neve előtt és egyben felajánlják az est egész bevételét a Kaffka-emléktábla költségeire." A közelgő eseményről hírt adó miskolci Reggeli Hirlap maga is be akart kapcsolódni a "kegyeletes irodalmi akcióba", így magángyűjtést kezdeményezett, melynek keretében az olvasók egészen az est kezdetéig, nyugta ellenében küldhették el adományaikat. A lap tudósítása szerint "Miskolc város közönsége rendkívüli érdeklődést mutat a Nyugat irodalmi estjével szemben és már most tömeges elővételeket eszközölnek.

Emléktábla Kaffka Margit szülőházán (Nagykároly)
Forrás: Kaffka Margit virtuális kiállítás

143 évvel ezelőtt, 1880. június 10-én látta meg a napvilágot Kaffka Margit, a magyar irodalom egyik fontos alakja, számos költemény, cikk, elbeszélés és öt regény szerzője.

Emlékezzünk rá a Csend című versével!

Kaffka Margit: Csend

Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- - Ily csendről nem tudok.

De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, - várni nincs joga, -
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
- - - E csöndet ismerem.

1905

1936-ban októberében, bő egy hónappal Kaffka Margit halálának 18. évfordulóját megelőzően, a lapok egy irodalmi társaság megalakulásának tervéről számoltak be. Ekkoriban ugyanis a magyar írónők körében - ahogy a Magyar Nap cikkírója fogalmazott - "érdekes szellemi mozgalom indult meg", melynek eredményeként megalakult Budapesten a Kaffka Margit Társaság. Ez abban az időszakban történt, amikor ismét egyre többen reflektáltak az írónő emlékének feledésbe merülésére, sírjának gondozatlanságára, valamint könyveinek beszerezhetetlenségére.

Az, hogy Kaffka miért is lehetett a női alkotók számára fontos szerző, Babits feleségének, Török Sophie-nak (Tanner Ilona) a Nyugat folyóirat 1937. évi 1. számában megjelent tanulmányának gondolatai világítják meg. Véleménye szerint Kaffka "minden nő helyett beszélt",

a férfiak szabad világától századokon át elzárt nők szenvedéséről, a bölcsőhöz, ágyhoz és rabsághoz láncolt asszonyokéról. Radnóti Miklós írja tanulmányában: a mi kultúránk tagadhatatlanul férfi-kultúra. Kaffka tudatosan szembeszáll ezzel, fellázad ellene. És mert művész, művészetével lázad.

Szenes Piroska - aki az 1920-as évektől a Nyugatban publikálta az elbeszéléseit - 1936 őszén kezd el író- és költőnőket felkérni a "nagyon komolynak szánt egyesülés"-be, akikkel a levélváltásokat követően a Rózsadomb Kávéházban tartott szűkebb megbeszélést. Török Sophie-t is meghívta soraikba, aki azonban kezdetben húzódozott, ami Szenes elmondása szerint "mindenkinél kínos érzést váltott ki". Szenes leveléből az is kiderül, hogy rajta kívül csak Rédey Mária - aki Török Sophie legjobb barátnője volt, és a fiatal Jászai Mariról írt regényét a Nyugat adta ki - utasította vissza a belépést.

Kaffka Margit szobra Nagykárolyban (Deák Árpád alkotása, 1999)
Forrás: Köztérkép.hu

142 évvel ezelőtt, 1880. június 10-én látta meg a napvilágot Kaffka Margit, a magyar irodalom egyik fontos alakja, számos költemény, cikk, elbeszélés és öt regény szerzője.

Emlékezzünk rá a Morvamezőtől uráig című versével!

Kaffka Margit: Morvamezőtől uráig

Apám északról jött. A lelke ércvízű tó,
Mely súlyos hegyek sötétjén küzdve ezerévig szivárgott,
S elnyomva, mély magányban mindent magábaváltott,
Mi titkos, lágy erővel oldó és gyógyító.
Oly szomorún fölényes, mint bölcs, szelíd, komoly,
Egyetlen hű szolgája valami izgága, zsarnoki úrnak,
Kitől rakoncátlan kis úrfiai tanulnak.
- A csigaháza volt egy szép, hűs, okos mosoly.
S gyermeke én...
De én kicsinyebb vagyok, mert érzem, csak nem merem követelni a részem.
Mert kezem egy kilincsen, csak nem mertem soha még felnyitni egészen.
Ha sértve elémvet morzsákat az élet, gőggel a porban otthagyni se merem.
Bár gyűlölet fullaszt, emberséggel fölveszem és ajakammal illetem,
Sőt, - hogy érdemes legyek, önként viselek böjtöt és terhet és jármot.
Ha üt, jogformát keresek, hogy igazát védjem és félreállok.
Mert csigaházam és menedékem az ál-fölényű alázat.
- Mert belezárkózva egyedül vagyok, úr vagyok, senkise láthat,
Mert leigázott, szlávos apák hős félelmében reszket a lelkem, szegény.
S így tisztelve - kijátszhatom a dolgokat gyengén, ravaszul - apáim gyermeke én.
S lám, furcsa-e, szégyen-e? - Anyám véreit is a vérembe leltem.
Vércseszemű, lobogó, nagyhomlokú, kislovú had,
Verecke után a lápos, puszta Urában kicsiny urak,
Kik évezerig "ellenszegülének" bús garral a zsombékos telken.
Hol újudvar állt, finom idegenség, bőárnyú, kegyes királyi palást.
Nem mentek el. Eb ura! Ott különb ember is koccintana nálunk.
Igriccel ittak. Magukét. Szamosszeg a világ, és házuk a váruk!
Igric, ha dicsérve nótába-szerezte, kacagva laktatták torkig a nyavalyást.
Volt, ki paraszttal soh'se szólt, köztük szeges ostorral járt csak.
De nagy pestis-időn haló szemüket ő fogta le csinján.
Másik asszonynak esküdött, hogy gyűrűje ott lesz örökre az ujján,
S egyszer... levágta gyűrűstül az ujját, hogy oda lökhesse elébe: "Lássad!"
...S hogy mindez bennem asszonnyá kicsinyült!
Tudod-e? Hogy engem akarni nem, csak kérni és várni lehet.
Hiszed-e? Nekem egy kicsit mindegy. Nem sírok. Kacagva szeretek.
Játszol? - Túljátszom. (Bennem valami nagy álomkomoly!)
Elmúlt? - Nem is volt! (Hol az "örökké" szent babonája, hol?)
Ó, én megkeresem az asszonyt, a másikat, hogy jó legyek hozzá, és szívemre öleljem.
Megáldalak vele, elküldelek vele (előttem nem lehet asszony), hogy kedved teljen.
Így! - (Bús álomurak, Ura urai a láp szigetén.) -
A csigaházam, a váram olyan egy, oly gyönge... olyan én.

1909

Az ELTE-BTK és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2022. március 30-31-én Szabó Magda életművéről szervez konferenciát. A tudományos tanácskozáson én is részt veszek; március 30-án, 11.10-11.35 között Az én-elbeszélés sajátosságai Kaffka Margit és Szabó Magda regényeiben címmel tartok a két kutatási területemet összekötő előadást.

Bár a két írónő alkotásainak párhuzamaira az elmúlt évtizedekben már többen is felhívták a figyelmet, kiemelve, hogy Kaffka Margit tekinthető Szabó Magda egyik legfontosabb irodalmi elődjének, eddig összességében inkább műveik tematikai jellegű kapcsolódási pontjaira (női sors és lélek ábrázolása, a dzsentri réteg megjelenítése stb.) helyeződött a hangsúly, míg például a regényeikben alkalmazott narrációs eljárások háttérbe szorultak, holott ezek számba vétele elengedhetetlen mind Kaffka Margit későbbi írókra gyakorolt hatásának vizsgálatához, mind pedig Szabó Magda irodalmi elődeinek meghatározásához.

Az előadásomban ezért a két írónő egy-egy én-elbeszélés formában íródott regényének (Színek és évek, Az őz) elbeszéléstechnikai párhuzamait és eltéréseit veszem górcső alá, különös tekintettel azok tudatábrázolási módozataira, valamint időkezelésére.

A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Budapest, Múzeum körút 4/A, Kari Tanácsterem.

A konferencia programja itt elérhető.

A konferencia élőben követhető az ELTE BTK YouTube-csatornáján:
https://www.youtube.com/c/ELTEBölcsészettudomanyiKar

103 éve ezen a napon hunyt el Kaffka Margit. Emlékezzünk rá a Temetés című versével!

Temetés

Vörhenyes foltok messze fönn a lejtőn,
A szakadékba' halvány ködcsikok.
Üzenetkép száll a haraszt: A dér jön!
A lankadt szárnyú hír szól: Itt suhog
A völgyben, jönni fog!...
És halkan, mint a zörrenő levélnesz,
Ahogy riad a néma fák alól,
S a reszkető fehér nádasban elvesz,
Úgy jön felém a kór,
A gyilkos, lassú kór.

Pihés mag érett rendre száz virágon,
Tobozgyümölcs zörren a gally hegyén.
Én Istenem! Nem volt fiam, se lányom,
Takaros házam enyhe völgyben én
Föl sem építhetém...
Hiába! Lám, a sárba szertezüllve
Letiprott korcs magvak szemetje hull,
S bár hő igéret élni, élni szülte, -
Veszendő létük a hűs anyaölre
Panasztalan borul.

Hát jöjj, halál! Hószínű, lenge fátylon,
Mutasd a titkok mélységét nekem!
Ne legyen soha égő vajudásom,
Ne legyen kínos, iszonyú sebem,
Álmatlan fekhelyem.
Komolyan, némán, fövegét levetve
Virrasszon egy két hallgatag barát...
Csak meddő jajszót, szennyes könyeket ne!
A két hideg kezem tegyék keresztbe,
S mormoljanak halk, elcsukló imát.

1905

*

A kép forrása: PIM

Kaffka Margit az 1910-es évek elején találkozott először Balázs Béla (eredeti nevén: Bauer Herbert) öccsével, Bauer Ervinnel Lesznai Anna egyik összejövetelén, azonban a nála 10 évvel fiatalabb, "elhanyagolt külsejű" diák ekkor még nem keltette fel különösebben a figyelmét (ebbe az is közrejátszott, hogy épp akkoriban fejeződött be egy "lilás, érzelmes barátsága egy beteg fiúval"), s évekre el is tűnt a szeme elől. Amikor később, 1914-ben ismét találkoztak, már szimpatikusnak találta fiút, többször meg is hívta magához a szokásos vasárnapi összejöveteleire, ám Ervin ekkor még "kiállhatatlannak" találta Kaffkát, és nemcsak idegenkedett az írónő írókból és festőkből álló társaságától, hanem csúfolta is őket testvérei (Balázs Béla és Bauer Hilda) előtt. Idővel azonban kölcsönösen megkedvelték egymást.

Kaffka Margit első közös fotója Bauer Ervinnel, melyet édesanyjának küldött el, hátoldalán a következő írással: "A kép Fiúméban, út, fáradtság és szomorúság közben hirtelen készült."

Visszaemlékezéseiben Kaffka több olyan esetről is beszámol, melyek közeledésükről, egyre erősödő vonzalmukról árulkodnak. Megemlíti például a Beck Vilmos által szervezett álarcosbált a Philadelphia kávéházban, ahol Kaffka és Bauer Ervin ismét találkoztak, ám az este nem sikerült jól. Az írónőt idegessé tette a sok ember, és úgy érezte, terhére van a fiatalembernek, aki azonban a távozásakor utánament, és a "rendesnél hosszasabban" kezet csókolt neki. Néhány nappal később meglátta Ervint és sógornőjét, Hajós Editet egy kávéházban beszélgetni, és hirtelen ötlettől vezérelve csatlakozott hozzájuk. Bár a két nő nem szimpatizált egymással, szinte az egész napot együtt töltötték, majd este az írónő mindkettejüket meginvitálta otthonába, ám csak Ervin fogadta el a meghívást, akivel az este további részében sokat beszélgettek. Az írónő később egy Nyugat-felolvasásra is meghívta a fiút, ahol verseket olvasott fel, mivel az általa választott novella nem nyerte el Ervin tetszését, majd később  egy másik álarcosbálon vettek részt, ahol már mindketten érezték, hogy vonzalmuk viszonzásra talált a másiknál. A következő nap Kaffka meghívta magához a fiút, s mindketten szerelmet vallottak a másiknak.

Kaffka Margit 1899-ben került fel Budapestre, ahol az Erzsébet Nőiskola - ami a köznyelvben még a névváltás után is sokáig Zirzen-intézet néven emlegettek - Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézetének bennlakó növendéke lett. Ezt megelőzően, 1886-tól három évig a szatmári irgalmas nővérek zárdájában tanult - melynek élményei a Levelek a zárdából című levélregényét ihlették -, azonban betegeskedése miatt nem tudta letenni a vizsgáit, és kimaradt az iskolából. Ekkor édesanyja és mostohaapja kesztyűboltba és varrodába akarták adni, ám szembetegsége miatt végül lemondtak a tervükről, így Kaffkának mindenképpen tovább kellett tanulnia, hogy pénzkereső foglalkozásra tehessen szert. Kaffka ezek után a Szatmármegyei Nőegylet Nőipariskolájában (1890-1892), majd a leánypolgári iskolában (itt 1894-ben tett tett magánvizsgát, mivel az intézmény csak erre adott lehetőséget) folytatta a tanulmányait, és ekkor már eltökélte, hogy tanári pályára fog lépni.

A polgári vizsga után a Szent Vince Irgalmas Nővérek zárdájának tanítóképzőjébe járt - először bejáró növendékként, majd ingyenes bentlakóként -, ahol 1898-ban szerzett tanítói oklevelet. 1898-1899 között bentlakó tanár volt az irgalmas nővérek miskolci zárdájában, mivel korábban szerződést kötött a renddel, hogy az ingyenes bentlakásért cserébe, és a képesítő megszerzését követően egy évig fizetés nélkül tanít Miskolcon vagy Lőcsén. Kaffka ennek az évnek a leteltét követően után tovább szeretett volna tanulni, s a neves budapesti Erzsébet Nőiskolába szeretett volna bekerülni, mely azonban rengeteg utánajárást igényelt, melyről így írt barátnőjének, Nemestóthy Szabó Hedvignek (Heddának):

Az ügyem miatt bejártam Dorottya egyletet, Zirzen képzőt, igazgatónőt, ministériumot, — s a fix eredmény sok szép szó, biztató mosoly,— meg hogy az angol kisasszonyok zárdájába az ottani polgári képzőn bevettek ingyenesnek. De persze nem megyek, —csak nem bomlottam meg. Újra zárdába nyomorogni, — mikor a lelkem, az egyéniségem, a tehetségem és a vágyaim mind az államhoz, az egészséges, uj, activ szervezethez vonnak az egyház idejét mult, elaggott feszes és előítéletes intézményeitől. [Kaffka Margit levele Nemestóthy Hedvignek, Miskolc, 1899. április 15.]

Az írónő édesanyja végül Károlyi Istvánnéhoz fordult segítségért, így az ő közbenjárására Kaffkának végül sikerült bekerülnie az intézetbe. Az intézmény által megkívánt fehérnemű elkészítéséhez azonban pénzre lett volna szükség, így az írónő először az édesanyjától, majd a nagyapjától kért anyagi segítséget, így végül meg tudta venni a szükséges anyagot, majd saját kezűleg varrta meg a ruháját.

Kaffka Margit 1918-ban bekövetkezett halálát követően 21 évet kellett várni arra, hogy az írónő méltó síremléket kapjon. Ezalatt a több, mint két évtized alatt az írónő jeltelen sírban nyugodott, és emléke is kezdett feledésbe merülni. Radnóti Miklós – aki az írónő művészi fejlődéséről írta doktori értekezését – a Kaffka Margit halálának 20. évfordulójára írt megemlékezésében arról számolt be a Nyugat folyóirat hasábjain, hogy amikor egy alkalommal betért a Farkasréti temető igazgatóságára, hogy útbeigazítást kérjen Kaffka sírjának elhelyezkedésével kapcsolatban, döbbenten konstatálta, hogy az igazgatóság alkalmazottja még sohasem hallott az írónőről.

A kép forrása: Köztérkép.hu

Bár a Vörösmarty Társaság, valamint Fenyő Miksa már Kaffka halálának évében összesen 5400 koronát ajánlott fel, s a Nyugat folyóirat is felhívást tett közzé egy Kaffkához méltó síremlék felállításának érdekében, a befolyt összeg mégsem volt elegendő a cél megvalósításához.

1880. június 10-én, 141 egy évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Kaffka Margit, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női alkotója, a Nyugat-nemzedék tagja, öt regény, valamint számtalan költemény, elbeszélés és cikk szerzője.

Emlékezzünk rá A város című versével, mely először a Nyugat hasábjain jelent meg 1910-ben: