Kaffka Margit szobra Nagykárolyban (Deák Árpád alkotása, 1999)
Forrás: Köztérkép.hu

145 évvel ezelőtt, Nagykárolyban, 1880. június 10-én látta meg a napvilágot Kaffka Margit, a magyar irodalom egyik fontos alakja, számos költemény, cikk, elbeszélés és öt regény szerzője.

Emlékezzünk rá az Individuum című versével!

Kaffka Margit: Individuum

Vérző ököllel, sírva döngetjük, víjjuk, verjük
Örök-hiába e rémes ködboltot, az én-falat.
Siket echó felel: Magad vagy! Magad!

Jaj, kisértet-arcok az emberi arcok!
Mozog az ajak. Mindnek két, nagy szeme van.
- Az ő szemükkel csak egyszer nézhetném magam!

Mit tükörből látok, nem igazi arcom!
Futnék tőle - én szörnyű varázzsal vert.
Kit kérdezhetnék? Nincs más! Embert, embert!

A csillagok földén sincs senki, senki társ!
Egymásra-hagyattunk az űrben, egy-vérek e földszigeten,
- S nem tudhatom, hogy mit érez a kisgyerekem.

Üres ivorgolyók ürege zár egyenkint.
Gurul velünk, vagy áll. Nagynéha összecseng.
Mit tudhatunk a szűk sötétbe bent?

Érthetjük-e rendjét forgásnak, ütközésnek?
Tekéznek-é velünk ismeretlen, nagy kezek?
- S hova ejtenek, ha leejtenek?

1912

 

 106 évvel ezelőtt hunyt el Kaffka Margit. Megemlékezésül idézzük fel Schöpflin Aladárnak az utolsó baráti beszélgetésükre vonatkozó szavait:

A legrosszabbkor halt meg, akkor, mikor élete kezdett jobbra fordulni és szívébe belépett valami, amit addig sohasem ismert: a megelégedett nyugalom. Lehetetlen vissza nem emlékezni az utolsó beszélgetésre, amit vele folytattam. Halála előtt pontosan egy héttel, halálos megbetegedése előtt tizenkét órával voltam nála, utolsó látogatója a Naphegy-utcai kis lakásban. Nagyon nyugodtan, melegen beszélgetett, közben vidéki magyar háziasszony módjára kínálgatott hideg hússal, töltögette a bort poharamba és kocingatott velem. Jókedvű volt, megelégedett. Arról beszélt, hogy most végre kezd nyugvópontra jutni az élete. Fiatal férjével boldog egyetértésben élt, nagyon szerették egymást, a háborúnak, melytől nála jobban nem iszonyodott senki, vége volt, nem kellett többé attól irtóznia, hogy visszaviszik a harctérre a férjét, nem kellett többé arra gondolnia, ami odakünn a lövészárkokban történik. Úgy érezte, most már kezdik érdeme szerint megbecsülni, könyveit olvasta a közönség, voltak lapjai, melyek örömmel közölték minden írását, anyagi gondjai - milyen keserves anyagi gondjai voltak azelőtt - csillapodtak, legalább a szerény polgári megélhetés biztosítva volt számára. Első házasságából származó Laci kisfiát magánál tarthatta és gondoskodhatott neveléséről. Harmincnyolc éves volt, erejének teljében, testileg-lelkileg egészségesnek érezte magát. Tele volt tervvel, munkakedvvel. Sokat és érdekeseket beszélt egy tervezett regénytervéről, - Josephus Flaviusról szólt volna ez a regény, már vagy két éve foglalkozott vele, sok történelmi és archaeológiai tanulmányt csinált hozzá, jegyzetei halomra gyűltek s már a legközelebbi időben hozzá akart fogni az írásához. A regény már jóformán készen volt termékeny agyában. Voltak más tervei is, messze évekre kiterjedők. Úgy éreztem magamat ezen az estén ő nála, mint egy kis nyugodt szigeten, a háborús katasztrófa, az ország szétszaggatása, a forradalom és a spanyolbetegség szennyes hullámcsapkodása közben. Jóleső, csillapodott érzéssel, nagy barátság örömével a szívemben jöttem el tőle.

 *

Források

Kép: Wikipédia Kaffka Margit-szócikke (Dr. Varga József felvétele)

Idézet: Schöpflin Aladár, Kaffka Margit, Nyugat, 1935/8.

Kaffka Margit szobra Nagykárolyban (Deák Árpád alkotása, 1999)
Forrás: Kölcsey-ház

144 évvel ezelőtt, Nagykárolyban, 1880. június 10-én látta meg a napvilágot Kaffka Margit, a magyar irodalom egyik fontos alakja, számos költemény, cikk, elbeszélés és öt regény szerzője.

Emlékezzünk rá a Tó-mese című versével!

Kaffka Margit: Tó-mese

Zsombék fenekén, hinár sürüjén
Ott alszik a mélyben a vízilegény.
Ott szélbe se hallani habsuhogást,
Csak néha, ijedve, ha zizzen a nád.
Míg fenn van a nap,
Nem csobban a hab,
Oly félve suhan, mert könnyű az álma
Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába -
S megvetve az ágya van ifjú szívekbül,
Megtépett, elkínzott leányszívekből.

Mert néha sóhajtva feljön a habbul,
Lányszívre vadászni a parton elindul,
Szép, ifjú alakba bolyong az erdőn,
Van, hogy a faluba, fonóba is eljön,
És hogyha lát
Tüzesszemű lányt,
Megrontja, megejti a víziember
Örvénylő, zivataros szerelemmel.
És hogyha ölelte, kitépi szívét,
Elhozza, lehozza a mélybe szívét.

De egyszer a parton, hogy lopózva megyen,
Ott ült kövön a csudaszép idegen.
A szeme acéltükör, a karja fehér,
A könyje omolt... és nem tudta miér'...
Mégis kacagott
És nézte a habot,
Még futni se indult, - amíg közel ért,
Elvárta, bevárta a vízilegényt.
Az félve ölelte, kereste szívét
S nem lelte, - seholse találta szívét.

Oh mondd te! Ki vette a szívedet el?
Vagy tán nem is volt neked sohse? Felelj!
Szólj, merre keressem a szívedet?
A világ végére is érte megyek,
Szólj, meglelem én!
Te szép, te szegény!
Csak jőjj te le hozzám, ott van szív elég,
Mind neked adnám. De maradj! Hova mégy?
És indul a lány keresni szívét,
A messzehagyottat, az árva szívét...

S azóta a mélyben, hinár sürüjén,
Gyöngyházpalotában a vízilegény
Nem alhatik, ah olyan szörnyű az álma
Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába.
Feljön a habbul,
Sóhajtva elindul
És bolygva az erdőn mindszerte kiált,
Keresi az acélszemű, hókarú lányt,
Mert annak sohase látta szívét,
Elvette előtte - más a szívét.

1901

1930. februárjában Miskolc városa a Nyugat folyóirat szerzőinek látogatására készült. A nagyszabású felolvasóestre az 1924-ben megújuló, a Lévay-hagyaték gondozása mellett irodalmi felolvasások, matinék, hangversenyek és kiállítások szervezését lebonyolító Lévay József Közművelődési Egyesület szervezésében került sor, mely kettős célt szolgált. Egyrészt, hogy lehetőséget adjon az akkor Móricz Zsigmond és Babits Mihály szerkesztésében megjelenő Nyugat folyóirat célkitűzéseinek ismertetésére, másrészt azért, hogy – az egyesület főtitkárának, Sassy Csabának a javaslatára – "meggyújtsák az emlékezés fáklyáját Kaffka Margit halhatatlan neve előtt és egyben felajánlják az est egész bevételét a Kaffka-emléktábla költségeire." A közelgő eseményről hírt adó miskolci Reggeli Hirlap maga is be akart kapcsolódni a "kegyeletes irodalmi akcióba", így magángyűjtést kezdeményezett, melynek keretében az olvasók egészen az est kezdetéig, nyugta ellenében küldhették el adományaikat. A lap tudósítása szerint "Miskolc város közönsége rendkívüli érdeklődést mutat a Nyugat irodalmi estjével szemben és már most tömeges elővételeket eszközölnek.

Emléktábla Kaffka Margit szülőházán (Nagykároly)
Forrás: Kaffka Margit virtuális kiállítás

143 évvel ezelőtt, 1880. június 10-én látta meg a napvilágot Kaffka Margit, a magyar irodalom egyik fontos alakja, számos költemény, cikk, elbeszélés és öt regény szerzője.

Emlékezzünk rá a Csend című versével!

Kaffka Margit: Csend

Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- - Ily csendről nem tudok.

De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, - várni nincs joga, -
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
- - - E csöndet ismerem.

1905

1936-ban októberében, bő egy hónappal Kaffka Margit halálának 18. évfordulóját megelőzően, a lapok egy irodalmi társaság megalakulásának tervéről számoltak be. Ekkoriban ugyanis a magyar írónők körében - ahogy a Magyar Nap cikkírója fogalmazott - "érdekes szellemi mozgalom indult meg", melynek eredményeként megalakult Budapesten a Kaffka Margit Társaság. Ez abban az időszakban történt, amikor ismét egyre többen reflektáltak az írónő emlékének feledésbe merülésére, sírjának gondozatlanságára, valamint könyveinek beszerezhetetlenségére.

Az, hogy Kaffka miért is lehetett a női alkotók számára fontos szerző, Babits feleségének, Török Sophie-nak (Tanner Ilona) a Nyugat folyóirat 1937. évi 1. számában megjelent tanulmányának gondolatai világítják meg. Véleménye szerint Kaffka "minden nő helyett beszélt",

a férfiak szabad világától századokon át elzárt nők szenvedéséről, a bölcsőhöz, ágyhoz és rabsághoz láncolt asszonyokéról. Radnóti Miklós írja tanulmányában: a mi kultúránk tagadhatatlanul férfi-kultúra. Kaffka tudatosan szembeszáll ezzel, fellázad ellene. És mert művész, művészetével lázad.

Szenes Piroska - aki az 1920-as évektől a Nyugatban publikálta az elbeszéléseit - 1936 őszén kezd el író- és költőnőket felkérni a "nagyon komolynak szánt egyesülés"-be, akikkel a levélváltásokat követően a Rózsadomb Kávéházban tartott szűkebb megbeszélést. Török Sophie-t is meghívta soraikba, aki azonban kezdetben húzódozott, ami Szenes elmondása szerint "mindenkinél kínos érzést váltott ki". Szenes leveléből az is kiderül, hogy rajta kívül csak Rédey Mária - aki Török Sophie legjobb barátnője volt, és a fiatal Jászai Mariról írt regényét a Nyugat adta ki - utasította vissza a belépést.

Kaffka Margit szobra Nagykárolyban (Deák Árpád alkotása, 1999)
Forrás: Köztérkép.hu

142 évvel ezelőtt, 1880. június 10-én látta meg a napvilágot Kaffka Margit, a magyar irodalom egyik fontos alakja, számos költemény, cikk, elbeszélés és öt regény szerzője.

Emlékezzünk rá a Morvamezőtől uráig című versével!

Kaffka Margit: Morvamezőtől uráig

Apám északról jött. A lelke ércvízű tó,
Mely súlyos hegyek sötétjén küzdve ezerévig szivárgott,
S elnyomva, mély magányban mindent magábaváltott,
Mi titkos, lágy erővel oldó és gyógyító.
Oly szomorún fölényes, mint bölcs, szelíd, komoly,
Egyetlen hű szolgája valami izgága, zsarnoki úrnak,
Kitől rakoncátlan kis úrfiai tanulnak.
- A csigaháza volt egy szép, hűs, okos mosoly.
S gyermeke én...
De én kicsinyebb vagyok, mert érzem, csak nem merem követelni a részem.
Mert kezem egy kilincsen, csak nem mertem soha még felnyitni egészen.
Ha sértve elémvet morzsákat az élet, gőggel a porban otthagyni se merem.
Bár gyűlölet fullaszt, emberséggel fölveszem és ajakammal illetem,
Sőt, - hogy érdemes legyek, önként viselek böjtöt és terhet és jármot.
Ha üt, jogformát keresek, hogy igazát védjem és félreállok.
Mert csigaházam és menedékem az ál-fölényű alázat.
- Mert belezárkózva egyedül vagyok, úr vagyok, senkise láthat,
Mert leigázott, szlávos apák hős félelmében reszket a lelkem, szegény.
S így tisztelve - kijátszhatom a dolgokat gyengén, ravaszul - apáim gyermeke én.
S lám, furcsa-e, szégyen-e? - Anyám véreit is a vérembe leltem.
Vércseszemű, lobogó, nagyhomlokú, kislovú had,
Verecke után a lápos, puszta Urában kicsiny urak,
Kik évezerig "ellenszegülének" bús garral a zsombékos telken.
Hol újudvar állt, finom idegenség, bőárnyú, kegyes királyi palást.
Nem mentek el. Eb ura! Ott különb ember is koccintana nálunk.
Igriccel ittak. Magukét. Szamosszeg a világ, és házuk a váruk!
Igric, ha dicsérve nótába-szerezte, kacagva laktatták torkig a nyavalyást.
Volt, ki paraszttal soh'se szólt, köztük szeges ostorral járt csak.
De nagy pestis-időn haló szemüket ő fogta le csinján.
Másik asszonynak esküdött, hogy gyűrűje ott lesz örökre az ujján,
S egyszer... levágta gyűrűstül az ujját, hogy oda lökhesse elébe: "Lássad!"
...S hogy mindez bennem asszonnyá kicsinyült!
Tudod-e? Hogy engem akarni nem, csak kérni és várni lehet.
Hiszed-e? Nekem egy kicsit mindegy. Nem sírok. Kacagva szeretek.
Játszol? - Túljátszom. (Bennem valami nagy álomkomoly!)
Elmúlt? - Nem is volt! (Hol az "örökké" szent babonája, hol?)
Ó, én megkeresem az asszonyt, a másikat, hogy jó legyek hozzá, és szívemre öleljem.
Megáldalak vele, elküldelek vele (előttem nem lehet asszony), hogy kedved teljen.
Így! - (Bús álomurak, Ura urai a láp szigetén.) -
A csigaházam, a váram olyan egy, oly gyönge... olyan én.

1909

Az ELTE-BTK és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2022. március 30-31-én Szabó Magda életművéről szervez konferenciát. A tudományos tanácskozáson én is részt veszek; március 30-án, 11.10-11.35 között Az én-elbeszélés sajátosságai Kaffka Margit és Szabó Magda regényeiben címmel tartok a két kutatási területemet összekötő előadást.

Bár a két írónő alkotásainak párhuzamaira az elmúlt évtizedekben már többen is felhívták a figyelmet, kiemelve, hogy Kaffka Margit tekinthető Szabó Magda egyik legfontosabb irodalmi elődjének, eddig összességében inkább műveik tematikai jellegű kapcsolódási pontjaira (női sors és lélek ábrázolása, a dzsentri réteg megjelenítése stb.) helyeződött a hangsúly, míg például a regényeikben alkalmazott narrációs eljárások háttérbe szorultak, holott ezek számba vétele elengedhetetlen mind Kaffka Margit későbbi írókra gyakorolt hatásának vizsgálatához, mind pedig Szabó Magda irodalmi elődeinek meghatározásához.

Az előadásomban ezért a két írónő egy-egy én-elbeszélés formában íródott regényének (Színek és évek, Az őz) elbeszéléstechnikai párhuzamait és eltéréseit veszem górcső alá, különös tekintettel azok tudatábrázolási módozataira, valamint időkezelésére.

A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Budapest, Múzeum körút 4/A, Kari Tanácsterem.

A konferencia programja itt elérhető.

A konferencia élőben követhető az ELTE BTK YouTube-csatornáján:
https://www.youtube.com/c/ELTEBölcsészettudomanyiKar

103 éve ezen a napon hunyt el Kaffka Margit. Emlékezzünk rá a Temetés című versével!

Temetés

Vörhenyes foltok messze fönn a lejtőn,
A szakadékba' halvány ködcsikok.
Üzenetkép száll a haraszt: A dér jön!
A lankadt szárnyú hír szól: Itt suhog
A völgyben, jönni fog!...
És halkan, mint a zörrenő levélnesz,
Ahogy riad a néma fák alól,
S a reszkető fehér nádasban elvesz,
Úgy jön felém a kór,
A gyilkos, lassú kór.

Pihés mag érett rendre száz virágon,
Tobozgyümölcs zörren a gally hegyén.
Én Istenem! Nem volt fiam, se lányom,
Takaros házam enyhe völgyben én
Föl sem építhetém...
Hiába! Lám, a sárba szertezüllve
Letiprott korcs magvak szemetje hull,
S bár hő igéret élni, élni szülte, -
Veszendő létük a hűs anyaölre
Panasztalan borul.

Hát jöjj, halál! Hószínű, lenge fátylon,
Mutasd a titkok mélységét nekem!
Ne legyen soha égő vajudásom,
Ne legyen kínos, iszonyú sebem,
Álmatlan fekhelyem.
Komolyan, némán, fövegét levetve
Virrasszon egy két hallgatag barát...
Csak meddő jajszót, szennyes könyeket ne!
A két hideg kezem tegyék keresztbe,
S mormoljanak halk, elcsukló imát.

1905

*

A kép forrása: PIM

Kaffka Margit az 1910-es évek elején találkozott először Balázs Béla (eredeti nevén: Bauer Herbert) öccsével, Bauer Ervinnel Lesznai Anna egyik összejövetelén, azonban a nála 10 évvel fiatalabb, "elhanyagolt külsejű" diák ekkor még nem keltette fel különösebben a figyelmét (ebbe az is közrejátszott, hogy épp akkoriban fejeződött be egy "lilás, érzelmes barátsága egy beteg fiúval"), s évekre el is tűnt a szeme elől. Amikor később, 1914-ben ismét találkoztak, már szimpatikusnak találta fiút, többször meg is hívta magához a szokásos vasárnapi összejöveteleire, ám Ervin ekkor még "kiállhatatlannak" találta Kaffkát, és nemcsak idegenkedett az írónő írókból és festőkből álló társaságától, hanem csúfolta is őket testvérei (Balázs Béla és Bauer Hilda) előtt. Idővel azonban kölcsönösen megkedvelték egymást.

Kaffka Margit első közös fotója Bauer Ervinnel, melyet édesanyjának küldött el, hátoldalán a következő írással: "A kép Fiúméban, út, fáradtság és szomorúság közben hirtelen készült."

Visszaemlékezéseiben Kaffka több olyan esetről is beszámol, melyek közeledésükről, egyre erősödő vonzalmukról árulkodnak. Megemlíti például a Beck Vilmos által szervezett álarcosbált a Philadelphia kávéházban, ahol Kaffka és Bauer Ervin ismét találkoztak, ám az este nem sikerült jól. Az írónőt idegessé tette a sok ember, és úgy érezte, terhére van a fiatalembernek, aki azonban a távozásakor utánament, és a "rendesnél hosszasabban" kezet csókolt neki. Néhány nappal később meglátta Ervint és sógornőjét, Hajós Editet egy kávéházban beszélgetni, és hirtelen ötlettől vezérelve csatlakozott hozzájuk. Bár a két nő nem szimpatizált egymással, szinte az egész napot együtt töltötték, majd este az írónő mindkettejüket meginvitálta otthonába, ám csak Ervin fogadta el a meghívást, akivel az este további részében sokat beszélgettek. Az írónő később egy Nyugat-felolvasásra is meghívta a fiút, ahol verseket olvasott fel, mivel az általa választott novella nem nyerte el Ervin tetszését, majd később  egy másik álarcosbálon vettek részt, ahol már mindketten érezték, hogy vonzalmuk viszonzásra talált a másiknál. A következő nap Kaffka meghívta magához a fiút, s mindketten szerelmet vallottak a másiknak.