Kaffka Margit az 1910-es évek elején találkozott először Balázs Béla (eredeti nevén: Bauer Herbert) öccsével, Bauer Ervinnel Lesznai Anna egyik összejövetelén, azonban a nála 10 évvel fiatalabb, "elhanyagolt külsejű" diák ekkor még nem keltette fel különösebben a figyelmét (ebbe az is közrejátszott, hogy épp akkoriban fejeződött be egy "lilás, érzelmes barátsága egy beteg fiúval"), s évekre el is tűnt a szeme elől. Amikor később, 1914-ben ismét találkoztak, már szimpatikusnak találta fiút, többször meg is hívta magához a szokásos vasárnapi összejöveteleire, ám Ervin ekkor még "kiállhatatlannak" találta Kaffkát, és nemcsak idegenkedett az írónő írókból és festőkből álló társaságától, hanem csúfolta is őket testvérei (Balázs Béla és Bauer Hilda) előtt. Idővel azonban kölcsönösen megkedvelték egymást.

Kaffka Margit első közös fotója Bauer Ervinnel, melyet édesanyjának küldött el, hátoldalán a következő írással: "A kép Fiúméban, út, fáradtság és szomorúság közben hirtelen készült."

Visszaemlékezéseiben Kaffka több olyan esetről is beszámol, melyek közeledésükről, egyre erősödő vonzalmukról árulkodnak. Megemlíti például a Beck Vilmos által szervezett álarcosbált a Philadelphia kávéházban, ahol Kaffka és Bauer Ervin ismét találkoztak, ám az este nem sikerült jól. Az írónőt idegessé tette a sok ember, és úgy érezte, terhére van a fiatalembernek, aki azonban a távozásakor utánament, és a "rendesnél hosszasabban" kezet csókolt neki. Néhány nappal később meglátta Ervint és sógornőjét, Hajós Editet egy kávéházban beszélgetni, és hirtelen ötlettől vezérelve csatlakozott hozzájuk. Bár a két nő nem szimpatizált egymással, szinte az egész napot együtt töltötték, majd este az írónő mindkettejüket meginvitálta otthonába, ám csak Ervin fogadta el a meghívást, akivel az este további részében sokat beszélgettek. Az írónő később egy Nyugat-felolvasásra is meghívta a fiút, ahol verseket olvasott fel, mivel az általa választott novella nem nyerte el Ervin tetszését, majd később  egy másik álarcosbálon vettek részt, ahol már mindketten érezték, hogy vonzalmuk viszonzásra talált a másiknál. A következő nap Kaffka meghívta magához a fiút, s mindketten szerelmet vallottak a másiknak.

Kaffka és Ervin szerelme azonban ekkor még akadályok előtt állt, mivel a fiúnak nemcsak menyasszonya volt, hanem egy szeretője (egy barátja menyasszonya) is, amit kezdetben nem mert megvallani. Később mégis színt vallott az írónőnek, akit bizonytalanná tett ez a kényes helyzet. "Sokszor kellett arra gondolnom, hogy herbertes olcsó donhuanos, könnyelmű szerelmi-léhának, hazug nőcsábásznak, bűnösnek, könnyelműnek kell-e látnom?" – vallott erről később. A fiú végül hosszú őrlődés után Kaffkát választotta, s levélben szakított korábbi kedveseivel, határtalanul boldoggá téve ezzel az írónőt, aki úgy érezte, hogy végre rátalált a régen áhított szerelem:

Ervin drága, édes, gyengéd jóságos, hű és megértő; hogy soha igy hozzám nem szóltak, hogy soha ilyen egyszerűen, tisztességesen, őszintén, forrón nem szerettek, hogy soha ilyen jól nem látott engem még senki, a hibáimmal és jó tulajdonságaimmal együtt; senki még előtte nem látta és szerette a lényeget bennem. – Kaffka Margit levele Guttmann Leonie-nak, Budapest, 1914. május 24. (K.M. kiemelése)

A pár rövidesen Olaszországba utazott (a költségeket Kaffka állta a Színek és évekért kapott honoráriumából), ahol Velencében, Ferrarában, Bolognában, Pistojában és Rómában egyaránt megfordultak; az utazás emlékeit a Lírai jegyzetek egy évről című művében örökítette meg. Az együtt töltött idő során még közelebb kerültek egymáshoz, s kapcsolatuk egyik legfontosabb állomásához a római tartózkodásuk során értek el: "itt meghalt a múlt; Itt enyém lett Ervin egész lelke, itt megmondott és megmagyarázott mindent; itt megértettem." (K.M. kiemelése)

A pár utazását azonban két dolog is beárnyékolta. Egyrészt Ervint, aki ekkor még kiskorú volt, dühítette, hogy bátyja és gyámja, Balázs Béla – aki egy naplóbejegyzésében úgy fogalmazott, hogy feleségével, Edittel egyetemben sosem szimpatizált Kaffkával[1] – nem volt hajlandó beleegyezni a tervezett házasságba. A másik ok az első világháború kitörése (1914. július 29.) volt, melynek híre Perugiában érte őket. Kaffka és Ervin kénytelenek voltak haladéktalanul hazatérni Budapestre, s nem sokkal később a férfinek be kellett vonulnia a hadseregbe, ám előtte még sikeresen letette hátralevő vizsgáit. Mivel egyik alkalommal Szegedre rendelték, ezért a pár  itt, 1914. augusztus 18-án[2] kelt egybe (Balázs Béla végül az engedélyt kérő Ervin "agresszív, sértő levelé"-re[3] beleegyezését adta a házassághoz).

Kaffka Margit és Bauer Ervin házasságkötésének híre a Szatmármegyei Közlönyben.
Forrás: Arcanum

A háború alatt a Budapesten, a Márvány utcai lakásában élő – majd onnan később a Naphegy utcába költöző –, tanárként dolgozó Kaffka folyamatosan aggódott a férjéért, aki több alkalommal is betegen tért haza a harctérről, de a kórházi tartózkodásoknak, illetve betegszabadságoknak (egy alkalommal Ervint a Tátrába küldték pihenni) köszönhetően lehetőségük nyílt több időt együtt tölteni. 1915. novemberében Ervin újra sorozó bizottság elé került Temesváron, ám végül katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. Kórboncnoknak jelentkezett, s a temesvári kórházban kapott állást, így Kaffka – Bauer Hilda szerint Paulay Erzsi közbenjárásával, protekcióval – nyugdíjaztatta magát, s férjéhez költözött, míg a pesti lakását – egy szoba kivételével – bérbe adta. Többször is költözködniük kellett, mivel csak sokára találtak megfelelő lakást maguknak, ráadásul kezdetben kénytelenek voltak bútorokat bérelni, és a Pestről elküldött bútoraik, felszereléseik csak sokára érkeztek meg hozzájuk. Kaffka a nehézségek ellenére is boldog volt a férjével, aki versírásra késztette őt; A te színed előtt, a Régi arcképekhez, a Hullámok, a Litánia, valamint a Rosszalkodás című költemények mind az Ervin iránti olthatatlan szerelméről tanúskodnak.

LITÁNIA

Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta,
Mikor szívünkbe írta?

Én puha, fehér párnám,
Min nem nyughattam eddig.
Lelkem szép muzsikája,
Mit nem hallottam eddig.
Bölcseséggel írott könyv,
Mostanig nem tanultam.
Én friss-jó egészségem;
Mily soká beteg voltam!

Én reggeli harangszóm,
Szép napos délutánom,
Szelíd, esteli lámpám,
Sűrű csillagos éjem. -
Ó, éjem, égem, kékem,
Te kedves kedvességem!
Csobogó, teli korsóm,
Friss, hajnali harangszóm,
Csendes, nyugalmas álmom,
Napfényes délutánom!

"Szerelem" - ezt már írtuk,
Prózába, versbe sírtuk.
Szerelem; - olcsó szó ez!
Szerelem! - így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám,
- Kicsiny, fészkes madárkám,
Ideál; szent komoly, nagy, -
Pajtásom, kedvesem vagy!

Hittel és emberséggel
Első te, kit válallak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék.
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?

1916

A frontokon zajló háború idején mindketten folyamatosan dolgoztak; Ervin a kórházban ellátott feladatai mellett kutatásokat végzett, Kaffka cikkeket, novellákat írt, valamint az Állomások és a Hangyaboly című regényein dolgozott (az előbbi a Vasárnapi Újságban jelent meg részletekben, ám később átdolgozta a szöveget), s időnként Pestre utazott ügyintézés céljából. A Hangyabolyért kapott honoráriumból új mikroszkópot szeretett volna vásárolni a férjének, aki kénytelen volt "pocsékrossz" műszerekkel dolgozni. Bár Ervin kórházi beosztása miatt nem tudtak mindig elegendő időt együtt tölteni, töretlenül szerették egymást, s mindketten úgy érezték, hogy sehol sem "hibázták" el a kapcsolatukat. Kaffka egy alkalommal így írt kettejükről féltestvérének, Almásy Sárinak:

Az "elmúlt fiatalság"-on még neked semmi okod nincs busulni; nézz meg engem; harminchatodik évem túlhaladtam, csupa ősz vagyok, én már igazán öreges asszony; de kérdezd csak az uramat, ő azt vallja, hogy legszebb asszony vagyok a világon. Csak rá kell találni arra, aki ilyen szemmel nézi az embert. – Kaffka Margit levele Almásy Sárinak, Temesvár, 1917. március 26.

Összetartozásuk ellenére Kaffka gyakran volt féltékeny a férjére, s folyamatosan attól tartott, hogy Ervin előbb-utóbb másba szeret bele. Idővel azonban túljutott ezen, mivel férje, aki távollétük során minden alkalommal szép leveleket írt hozzá, megbízhatónak bizonyult. Egy 1918-as keltezésű levelében a Budapesten tartózkodó Kaffka így írt érzelmeiről Ervinnek:

Átérezted-é azért a sorok közt, hogy milyen forrón szeretlek s hogy ez a fő? Minden jól van, amig te vállalsz és szeretsz, […] te drága tiszta emberem, te egyetlen tiszta, és mig ugy nem látok bennened semmi lehangoló gyengeséget, ahogy most nem látok, csak nagy erkölcsi […] erőket, függetlenséget, előitélettelenséget, született és önmagadban tudatosan ápolt jóságot, előkelőséget, generozitást, hihetetlen finomságokat. A szememben minez már átmenet a drága kis fizikai valódra is, azért van benne annyi finomság, a szájad fölött, a szép homlokodon, a drága komoly profilodban s azért hatsz olyan megindítóan tisztának mocskoskán is s ha nem húzol zoknit rendes időben. […] Csak dolgozni szeretnék s veled foglalkozni, tulajdonkép csak ezt a kettőt, minden egyéb csak erőltetés. – Kaffka Margit levele Bauer Ervinnek, Budapest, 1918. március 11.

Az 1918-ban kitörő spanyolnátha járvány nagy félelemmel töltötte el az írónőt, aki a fertőzéstől tartva egy idő után már villamossal sem volt hajlandó utazni, s felettébb nyugtalanította, hogy Ervin spanyolnáthában elhunyt embereket boncol kutatás céljából. A férfi ráadásul egy alkalommal gumikesztyű nélkül végezte a munkáját, s kis híján vérmérgezést kapott, ám végül sikeres kézműtétet hajtottak végre rajta, s mivel a lábadozása idejére felmentették a katonai szolgálat alól, felesége után utazott Pestre, ahol a Naphegy utcában laktak. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Kaffka Déváról hazaérkező fia, Lacika (akivel Ervin mindvégig jó viszonyban volt) is, mivel a járvány miatt bezárták az iskolákat. Ervin otthon is folyamatosan dolgozott a kutatásait összegző könyvén, aminek Kaffka nagyon örült, mivel férje láthatóan nagy lelkesedéssel végezte a munkáját. Bár Ervin korábban már állást kapott a pozsonyi egyetemen anatómiai tanársegédként, kérdéses maradt az elhelyezkedése a város háború miatti bizonytalan helyzete miatt, ugyanis – ahogy az írónő fogalmazott –  "az osztrák-német éppúgy igényt tart rá, mint a csehek."

1918. november 24-én Kaffkát és fiát spanyolnáthával szállították az I. számú Belgyógyászati klinikára, ahol a túlzsúfolt influenzás osztályra, egymással szomszédos kórtermekben helyezték el őket. Ugyan Kaffka állapota a következő napokban javulni kezdett (ekkor eltökélte, hogy felépülése esetén regényt ír az itteni tapasztalataiból), kisfiánál már halálos tüdőgyulladást diagnosztizálnak, ezért az írónőt nem engedték be hozzá. A betegség később Kaffkán is elhatalmasodott, ezért egy alkalommal még öngyilkosságot is megkísérelt. A halál közelségét érző írónő végül magához hívatta a férjét, s megérkezéséig az őt kezelő orvostanhallgatóval, Jaulusz Borbálával beszélgetett, s vele közölte végakaratát:

Mondja meg az uramnak, [...] akit imádtam és oly boldog voltam vele, amilyen boldogságot csak álmodni tudtam, hogy ne gyászoljon engem. Ne állítson sírkövet, az én emlékezetemet nem egy sírkő fogja őrizni. Nősüljön meg hamar, de csak olyan nőt vegyen feleségül, aki éppen úgy a magasba viszi, mint ahogyan én vittem. A fiamból, aki egy egyszerű gyerek, neveljenek becsületes embert.[4]

Kaffka erősen átölelte megérkező férjét, és az orvosok a délutáni vizit alkalmával is ugyanígy találták őket. Ekkor az írónő fulladásos rohamot kapott, s végül férje karjaiban halt meg 1914. december 1-jén. Ervint annyira összetörte Kaffka, s az őt egy nappal túlélő Lacika halála, hogy képtelen volt részt venni a temetésükön.

Bauer Ervin végül teljesítette néhai felesége kérését, és néhány hónappal később, 1919. május 25-én feleségül vette Szilárd Stefánia matematikusnőt, akitől két fia született: Bauer Mihail és Bauer Karl. A pár Ervin politikai szerepvállalása miatt 1919-ben elhagyta Magyarországot, s egy ideig Bécsben, Prágában, majd Berlinben éltek. 1925-ben a Szovjetunióba (Balázs Béla is itt élt később, de nem tartották a kapcsolatot) emigráltak, ahol Ervin folytatta tudományos munkáját, s ennek eredményeképp 1935-ben jelentette meg az Elméleti biológia című könyvét, mely nagy hatást gyakorolt a szovjet természettudományra. 1937. augusztus 4-én tartóztatta le őket a Belügyi Népbiztosság, s néhány hónappal később, 1938. január 11-én agyonlőtték őket.

Kaffka Margit és Bauer Ervin szerelméről Zilahy Tamás forgatott filmet Kisfalvi Krisztina és Kolovratnik Krisztián főszereplésével, melyet 2003-ban mutattak be Kaffka Margit és Bauer Henrik címmel. 11 évvel később Lengyel Ferenc állította színpadra Forgách András Elszakítottak: Kaffka Margit és Bauer Ervin című színdarabját Tóth Ildikó és Mészáros Béla főszereplésével.

 *

Hivatkozások

[1] Balázs Béla naplóbejegyzése (1914. augusztus 12-e után). Közli Rolla Margit. Rolla Margit: Kaffka Margit II. Út a révig. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1983, 91.
[2] A pár esküvőjének időpontját illetően más dátumok is felmerültek. Bauer Hilda visszaemlékezése szerint Kaffka és Bauer Ervin 1914. augusztus 15-én, míg a Szatmármegyei Közlöny híradása szerint 1914. augusztus 19-én, egy szerdai napon házasodtak össze. A házasság megkötéséről szóló tanúsítvány szerint azonban a pár augusztus 18-án – mely abban az időben egy keddi napra esett – kötött házasságot: „Tanúsítvány a házasság megkötéséről: Bauer Ervin szegedi lakos és Kaffka Margit Emília Johanna budapesti lakos egymással alulírott anyakönyvvezető h. mint polgári tisztviselő előtt a mai napon házasságot kötöttek. Kelt Szegeden, 1914. évi aug. hó 18. napján. Aláírás: anyakönyvvezető h. mint polgári tisztviselő. Pecsét: Szegedi I. Anyakönyvi kerület." (OSZK Kézirattár, analekta.) Közli Bodnár György. Bodnár György: Kaffka Margit. Budapest, Balassi Könyvkiadó, 2001, 82.
[3] Bauer Hilda így írt erről: "Herb[ert] [Balázs Béla] Ervinnek hivatalból gyámja volt és így M. és E. házasságához H. beleegyezése kellett. Persze formaság volt, de nem lehetett tőle eltekinteni. Ervin csak okt. 19-én lett 24 é[ves], akkor augusztus eleje volt. Ervin állítólag rendkívül agresszív, sértő levelet írt Herbertnek, amelyben a beleegyezését kérte. Én nem láttam a levelet, de H. nagyon meg volt sértve, persze a levelet, ill. a beleegyezést megküldte." Bauer Hilda: Emlékeim. Levelek Lukácshoz.. Budapest, MTA Filozófiai Intézet, 1985, 61.
[3] Jaulusz Borbála visszaemlékezése. J.B.: Kaffka Margit utolsó napjai. Válasz, 1949/1, 75.

Források

A lélek stációi. Kaffka Margit válogatott levelezése, s.a.r., bev. és jegyz. Simon Zsuzsanna, Budapest, Nap Kiadó, 2010.
Bauer Hilda, Emlékeim. Levelek Lukácshoz, MTA Filozófiai Intézet, 1985.
Kaffka Margit: Napló, Budapest, Nap Kiadó, 2008.

A kép forrása: Színek, évek, állomások. In memoriam Kaffka Margit, szerk. Bodnár György, Budapest, Nap Kiadó, 2005.